Szeretettel köszöntünk az mse suli honlapján

Anka Emese vagyok, az mse-sport és az mse-suli megálmodója és megalapítója.

Az mse-suli program egy AKKREDITÁLT képzés, 2018.12.10 -én került akkreditálásra. Főként pedagógusok számára javasolt és elérhető az alábbi jegyzéken:

https://pedakkred.oh.gov.hu/PedAkkred/Catalogue/CatalogueList.aspx  

Szeretettel ajánljuk kisgyermekes Szülöknek is, akik szeretnének megoldást és eszközöket kapni gyermekeik neveléséhez és hatékonyan, szórakozva segíteni nekik a tanulásban.

Ez egy iskolai tanórába beépíthető játékos módszer, melyben korunk kihívásaira válaszolva, előtérbe kerül: 

  • a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése
  • a tananyag élményszerű elsajátítása akár rövidebb idő alatt
  • a felelősségtudat kialakítása
  • a csapatmunka fontossága
  • a tudatosabb gondolkozásra való nevelés

Az msesuli tudományos alapokon nyugvó módszereket használ. A gyermekek életkori sajátosságait veszi figyelembe, és játékos eszköztárral formálja gondolkodásmódjukat. Ezek napi szintű alkalmazása olyan szokásrendet és szemléletmódot alapoz meg bennük, amivel motiváltabbá válnak a tanulásra, növekszik a koncentrációjuk, ezáltal kevesebb idő alatt, jókedvűen és mélyebben sajátítják el a szükséges tananyagot. Mindemellett, csökken a hiperaktivitásra való hajlam és a szorongás, növekszik az önbizalom. Tapasztalatunk szerint nagyobb örömmel jönnek az iskolába.

Az msesuli két elismert módszer mintáján született meg, és ebbe szőttem bele a saját, 30 éves pedagógiai tapasztalataimat is. Winkler Márta munkássága és az Amerikában oly népszerű Power Brain Education szolgált alapul. Ez utóbbinak én vagyok Magyarországon az egyetlen, okleveles trénere, amit jelenleg odakinn több mint 500 iskola alkalmaz nagy sikerrel. 

Mi a Power Brain Education?

Amerikában 6-8 éve indult útjára, jelenleg több, mint 400 iskolában kb. 50.000 tanár, szülő, gyerek használja a mindennapokban, jobb eredményeket elérve, nagy örömmel.

Játékos, szórakoztató feladatokkal fejlesztik a gyermekek önbizalmát, formálják gondolkodásmódját a célorientált, megoldásokat kereső, pozitív gondolkodásra. A játékok fejlesztően hatnak a koncentrációjukra, rendszeres alkalmazásukkal levezetik a feszültséget, csökken a hiperaktivitás, nő az önfegyelem, megtanulják, hogyan tudnak jobban hinni önmagukban, idővel kialakul egy "meg tudom csinálni" hozzáállás. További információ a www.powerbraineducation.com  

2017-ben ismerkedtem meg a Power Brain Education módszerrel az USA-ban való tartózkodásom alatt, majd miután elvégeztem az első körös képzésüket, ismét kiutaztam Amerikába , és júliusban New York állam Ellenville-ben részt vettem a második szintű vezető képzésükön, a BE Leadership Course-n. Mint Magyarország első es egyetlen PB Instructora kaptam meg a certificat-ot.

mseSuli Játékos Családi délelőtt Újhartyánban 2019.jan.26.szo.10-12. Kézművesház Bagolyfészek

Játékos Családi Délután Pécel nov.25.vas.

SZÓFELHŐNKet a logó mintájára készítette.Gellér Kristóf, 2018 májusában. Köszi Kristóf:))

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el